Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.08.30

Brutális viharkárok voltak országosan

vihar-1.jpgBrutális viharkárok voltak országosan

Az elmúlt időszakok viharai nyomán eddig 4 milliárd forintra becsülik a biztosítók az ügyfeleiket érintő károkat. Az elmúlt három évben a lakáskárokra kifizetett összeg 34 százaléka kapcsolódott a meteorológiai károkhoz.

Az augusztusi adatok szerint több ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz az elmúlt időszakok felhőszakadásai és viharai következtében, a legtöbb Borsod és Pest megyéből, valamint Budapestről. A becsült kárérték eléri a 100 millió forintot. A becslések szerint 350 millió forintos kárt jelenthetnek be a biztosító társaságoknál, míg a biztosító a hétvége viharai nyomán összesen 1,1 milliárd forintot fizet majd ki. Becslések szerint a teljes magyarországi viharkár elérheti a 4 milliárd forintot.

Több biztosítóhoz augusztusban mintegy 800 darab, 167 millió forint nagyságrendű viharral kapcsolatos kárbejelentés érkezett. Ennek jelentős része vihar, árvíz és felhőszakadás volt, de érkezett villámcsapás és jégverés okozta bejelentés is. A legtöbb káresemény Budapesten, Pécsett, Győrben és Miskolcon történt.

Országosan a legtöbb bejelentés a vihar és a felhőszakadás, illetve árvíz miatt jött. Elsősorban elöntéses- és tetőszerkezeti károk keletkeztek. Van ahol már hétfőn délelőtt ezer bejelentést regisztrált a társaság, a nap végére mintegy 3500-4000 darabbal számol. A legérintettebb területek Borsod, Pest megye és Budapest. Az átlagos kárösszeg a bejelentések alapján meghaladja a 90 ezer forintot - tudta meg lapunk.

vihar-8.jpgA tapasztalatok szerint ilyenkor mindenki a mentéssel és a további károk elhárításával van elfoglalva, a káreseményeket követő egy-két napban a károknak 60 százalékát jelentik be. A legtöbben eddig Budapestről és környékéről jelentkeztek, ám a biztosítók arra számítanak, hogy a nyári viharok által ismét leginkább érintett Miskolc környéki - a Tolcsva és a Szinva patak mentén fekvő - településekről érkezik majd a legtöbb bejelentés.

Az intenzív viharok miatt valamennyi hazai biztosító meghosszabbította telefonos ügyfélszolgálatának félfogadási idejét is. A kárbejelentések harmada immáron interneten érkezik.

A sokszor egymást érő természeti károk, katasztrófák arra figyelmeztetnek, hogy fontos kellő képpen bebiztosítani értékeinket. A megfelelő biztosítás megléte ma már mondhatni nélkülözhetetlen, szükséges hogy rendelkezzen vele minden lakás tulajdonos. - fogalmazták meg a MABISZ képviselői.

Jelenleg a legjobb lakásbiztosítások közé tartoznak a GoStore-General Insurance Szövetkezet közreműködésével kínált Generali Házőrző otthon- és életmód-biztosítása. Nem csak hogy már akár 1-2.000 forintos havidíj ellenében elérhető, de a teljes palettát maximálisan lefedi. További részleteket a rendkívüli akciókról itt tekintheti meg!

vihar-2.jpgMire fizet a biztosító?

Magyarországon a meteorológiai események okozzák a lakásokban keletkező károknak a 40 százalékát. Az elmúlt három évben a lakáskárokra kifizetett összeg 34 százaléka kapcsolódott a meteorológiai károkhoz. Átlagosan 50 ezer forintot fizetett ki a biztosító egy-egy ilyen káresemény után, ám minden esztendőben előfordult milliós összegű megtérített kár is.

A viharkárok nagy részét a biztosítók általában szemle nélkül, telefonos bejelentés alapján intézik. A szemleköteles károk esetében a kárszakértők a bejelentéstől számított 24 órán belül felveszik a kapcsolatot az ügyféllel. A szakértők a helyszíni szemle során speciális, érintőképernyős, hordozható számítógépre rögzítik az adatokat, számításokat, így a biztosító már a helyszínről el tudja indítani a kárrendezést, vagyis a banki átutalást. A szemlét követően így az ügyfelek a banki átutalási időnek megfelelő átlagosan 4 nap alatt hozzájuthatnak a kártérítéshez.

vihar-7.jpgA károk elhárításához, illetve a további károk megelőzéséhez már a szemle előtt hozzá lehet fogni. A károkat bizonyító maradványokat, törmelékeket meg kell őrizni, illetve fényképet, videó felvételt is elfogad a biztosító a kárbejelentés alapjául.

Az elmúlt évek adataiból kitűnik, hogy a legtöbb meteorológiai kárt 2008-ban jelentették be, míg tavaly az előző évinél 3 százalékkal kevesebb volt a károk száma. A kárkifizetések összege azonban az elmúlt esztendőben volt a legmagasabb – ezt azonban a kormányzat adóintézkedései (az áfa emelése) sokkal jobban magyarázzák, és nem a károkozás nagyságrendjének növekedéséről van szó.

Átalakul a lakásbiztosítási piac?

Idén a kárbejelentések harmada már interneten érkezett. A biztosítók már korábban rárepültek az ingyenes, gyors és kényelmes internetes platformra. Termékpalettájukat igyekeznek úgy változtatni, hogy a csak olcsóbb tarifákra vágyókat is kielégítsék.

A Generali 2009 év végétől árulja online lakásbiztosítási csomagjait. A Generali új lakásbiztosítása például lehetőséget nyújt munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idején a biztosítási díj fizetésének átvállalására is. Ezen kívül új kedvezményeket vezetett be , miközben néhány modult olcsóbban kínál.

A Generali 2009 őszén dobta piacra új biztosítási módozatát, amely például 150 ezer forintig téríti a csőtörés miatti vízveszteséget, a keletkező füst és korom szennyezés okozta károkat, illetve a kert veszélytelenítését vihar és jégverés után.

ggi-generali.jpg

GoStore-General Insurance Szövetkezet közreműködésével kínált Generali Házőrző otthon- és életmód-biztosítása már akár egy-két ezer forintos havidíj ellenében elérhető, de a teljes palettát maximálisan lefedi. További részleteket a rendkívüli akciókról itt tekintheti meg!

vihar-5.jpg

Mindeközben a verseny egyre éleződik a hazai biztosítók körében, s nem csupán az új ügyfelek megszerzéséért, hanem a meglévő kapcsolatok megtartásáért is. A mostani helyzetben felértékelődtek a partnerkedvezmények. Az év első negyedében a biztosítók komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a KGFB kapcsán bejött új ügyfeleknek milyen biztosítási szolgáltatásokat – többek között otthonbiztosításokat – tudnak kínálni.

A díjak mérséklését szem előtt tartva egyre több biztosítónál van már lehetőség a Casco-hoz hasonló önrészes konstrukciókra, így a kisebb anyagi kár esetén a biztosító lényegében mentesül a kárkifizetés alól. A károk mintegy 70 százaléka egyébként ebbe a kategóriába tartozik.

A kárszakértők általában a bejelentéstől számított 24 órán belül felveszik a kapcsolatot az ügyféllel, miközben a helyszíni szemle során speciális, érintőképernyős, hordozható számítógépre rögzítik az adatokat, számításokat. A biztosító ezért már a helyszínről el tudja indítani a kárrendezést, vagyis a banki átutalást. A szemlét követően így az ügyfelek a banki átutalási időnek megfelelő átlagosan 4 nap alatt hozzájuthatnak a kártérítéshez. A mostani természeti csapások nyomán is kiütközik, hogy a biztosítóknak elemi érdeke az árérzékeny ügyfeleket minél jobban kiszolgálni.

---------------------------------------------------------------

vihar-6.jpgJármű károk

A cascóra számíthat, akinek megsérült a viharban az autója, a kötelezőre nem minden esetben ...

Az elmúlt napok viharjaiban tömegesen sérültek meg autók az utakon vagy parkolás közben. Ilyenkor a leggyakrabban a tetőkről lesodort cserepek vagy a szélben letört ágak, kidőlt fák okoznak kárt a gépjárművekben. Jó hír, hogy azok, akik casco biztosítással rendelkeznek, számíthatnak kártérítésre. Ráadásul a viharkár elemi kárnak számít, úgyhogy ilyenkor önrészt sem kell fizetni.

Mennyibe kerül egy új szélvédő? Fizet-e a biztosító, ha a garázsban álló autó is víz alá került? Sajnos sokan szembesülnek hasonló kérdésekkel a hétvégi viharkárt követően. A vihar és az azóta tartó árvízi helyzet rekordmennyiségű lakás és gépjármű kárbejelentést eredményezett a K&H Biztosítónál. A legtöbb kárt az autókban letört ágak, kidőlt fák, lezuhanó cserepek és balesetek okozták. Fontos tudni, hogy ebben az esetben mire számíthat az autótulajdonos.

Természetesen jobb időben gondoskodni a KGFB-n kívül a Casco-ról is, hiszen a kár sok esetben biztosítás nélkül megoldhatatlan problémát jelentene az Ön vagy családja számára. Ebben segít a GoStore-General Insurance Szövetkezet , melynek közreműködésével a Generali Gépjármű és Casco biztosítását veheti igénybe. Már akár pár ezer forintos havidíj ellenében elérhető, de a teljes palettát maximálisan lefedi. További részleteket a rendkívüli akciókról itt tekintheti meg!

vihar-4.jpg"Főszabályként elmondhatjuk, hogy a casco ebben az esetben is biztos megoldás, akinek cascoja van, számíthat kártérítésre. Az ügyintézés is gyors és egyszerű. A casco tulajdonosok is elszenvedik a kárral járó bosszúságokat, de legalább pénzüknél maradnak, és az anyagi kár minimalizálható. Számukra még akkor is fizet a biztosító, ha például a kocsijuk, amelyet elárasztott a víz, a földfelszín alatti garázsban állt. Ekkor a garázsban okozott ingósági kárra nem terjed ki a lakásbiztosítás, de az autókárt fedezi a casco.

Sajnos azoknak, akik csak kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kötöttek, nincs jó hírem. Az ő kocsijukat ért viharkárt csak akkor lehet megtéríteni, ha be lehet bizonyítani, hogy például a háztulajdonos nem tartotta karban a tetőt, ahonnan a cserepeket lesodorta a szél. A legtöbbször azonban az autós kénytelen saját zsebből kifizetni az akár több százezer forintra rúgó kárt, ha nincs cascója." - mondta dr. Hangyási István, a MABISZ Gépjármű Kárrendezési Bizottságának vezetője.

vihar-3.jpgKivételt jelentenek azok az esetek, amikor kiderül, hogy a tetőt, ahonnan a cserepek az autóra zuhantak, nem tartották megfelelően karban. Ilyenkor a társasház felelősségbiztosítása fedezi a javítás összegét, ugyanúgy, mint a télen lezúduló hó esetében. Hasonlóképpen, a járműre dőlt fa által okozott károkat is érdemes kivizsgálni, hiszen elképzelhető, hogy a kertészeti vállalat biztosítása fedezi a kárt. A K&H Biztosítónál is volt már olyan káreset, amikor kiderült, hogy a belül régen elkorhadt fát már ki kellett volna vágni, azt a viharos szél könnyedén kifordította a helyéről. A kertészeti vállalkozások felelősségbiztosítása ilyenkor kiterjedhet a nem megfelelően ápolt fa által okozott kárra is. 

Az árvíz által veszélyeztetett területeken fokozott figyelemmel kell vezetni az autótulajdonosoknak, ugyanis a biztosító csak akkor fizet, ha az autót rendeltetésszerűen és a megfelelő gondossággal használják. A legtöbb forgalomban lévő autó komolyan károsodik, ha túl mély vízbe hajtanak vele, hiszen ilyenkor vizet kaphat a levegőszűrőn keresztül a motor, elhajlik a dugattyú vagy a hajtókar. Az ilyen jellegű meghibásodásnál előfordulhat, hogy casco ellenére a kárt a tulajdonosnak kell kifizetnie, hiszen gondatlansága miatt történt kár.

Természetesen arra is van mód, hogy a GoStore-General Insurance Szövetkezet közreműködésével kínált Generali Gépjármű és Casco biztosítását igénybe vegye. Már akár pár ezer forintos havidíj ellenében elérhető, de a teljes palettát maximálisan lefedi. További részleteket a rendkívüli akciókról itt tekintheti meg!  ()

(forrás: ingatlanmenedzser.hu, penzcentrum.hu, panasz.network.hu)